Teknős

A gyakorlat leírása:

A teknős egy olyan tengeri élőlény, amely le tud merülni a tenger legaljára. Azért választottuk ezt a szimbólumot, mert lehetősége van felnyitni pszichikai avagy finom energiánkat.

A Teknős formagyakorlata 8 folyamatos mozdulatból áll. Első mozdulatként emeljük fel a bal kezünket a fejünk jobb oldala mellett, aztán (1) suhintsunk le és fel a bal oldalunkon (2), forduljunk el balra, (3) emeljük fel a jobb kezünket párhuzamosan a ballal, (4) dőljünk előre és húzzuk a kezünket vissza. (5) Visszafordított kezeinket (6) húzzuk vissza, majd suhintsunk vele az óramutató járásával ellentétesen, (7) hajoljunk vissza, nézzünk fel, dőljünk előre az óramutató járásával megegyezően, és (8) ismételjük a hetes lépést.

A nyolcas lépés után húzzuk vissza a kezünket és ismételjük a sorozatot.

Mantrája:

Az árral szemben, tanuld a dharmát.
Az árral szemben, gyakorold a dharmát.
Önző cél nélkül lépj a világba.
Segíts másoknak, gyakorold a jótékonyságot.

Hatása:

Ennek a gyakorlatnak a mozdulata két óramutatóval ellentétes és két azzal megegyező körből áll. Ez szimbolizálja, hogy az univerzumban minden ciklikus. A gyakorlat elsősorban az energiát keringeti az első csakrából a gerinc mentén fel a hetes csakrához a fejtetőre, majd vissza le az első csakrához újra.

A gyakorolás által egyre jobban érezzük majd, ahogy az energia kering, és nem marad fenn a hetedik csakránál. Túljut rajta, majd lefelé kering. Minél inkább keringetjük az energiát, annál inkább kiterjed a világunk.

Ahogy az előzőekben említettük, az energia minden formája a tudatosságunk fejlődését támogatja. Mind a testi energia, mind pedig a mély meditáció előfeltétele valamennyi magas szintű tudatosságnak. A Teknős gyakorlat segít kinyitni a testünkben lévő valamennyi energiacsatornát, s ezáltal hozzásegít a szükséges testi energiához.

Mikor a testünk minden része mozgásban van, elkezdenek a részek egységessé válni. Legalább 20, talán 30 ismétlésre van szükség ahhoz, hogy kellő hőt termeljünk. A Teknős gyakorlat végzése közben elkezdjük megérezni, hogy a szívdobbanásaink megváltoznak, a légzésünk nagyon erős és mély lesz. A bőrpórusaink kinyílnak, és minden pórusunkon keresztül lélegzünk. Tehát a gyakorlat által a légzésünk egy mélyebb típusába fejlődik, melyet teknősbéka légzésnek hívnak, s a jelentése, hogy minden pórusunkon keresztül lélegzünk úgy, akárcsak az orrunkon át. Amint a teljes test anyagcseréje nagyon kifinomulttá válik; a légzés is tovább finomodik, és képesek leszünk úgy ülni meditációban hosszabb időtartamon keresztül, hogy alig mozdul a mellkas vagy a hasi terület.

Függetlenül attól, hogy milyen szintű gyakorlatokat végzünk, fejlődésünk mindig kapcsolatban áll a fizikai síkkal is, mely hatással van a tudatosságunkra. A Teknős gyakorlatban a test, a tudat és a szellem szorosan összefügg, s mint teljes testgyakorlat maximalizálja a fizikai energiánkat és segít kibontakoztatni a magasabb tudatosságunkat.

Filozófiai háttere:

A mahayana buddhizmusban a Boddhisattva ösvény alaptétele nem csak az önmegszabadítás (a felszálló ösvény), hanem mások megszabadulásának segítése (a leszálló ösvény). A gyakorlatban a felszálló ösvénnyel kezdünk, az energia mozgatásával először felfelé a vágyak világából (első csakra) a formák világába (négyes csakra), majd fel a formanélküliség világába (hetes csakra), felismerni az összes világ Nem-dualitás természetét.

Aztán a formanélküliség világából (a hetes csakra) elindulunk a leszálló ösvényen, levisszük az energiát a formák világába és végül vissza a vágyak világába. A kulcs az energia folyamatos keringetése a három világ (vagy a hét csakra) között, mely segít felismerni a Nem-dualitást. A felszálló ösvény a bölcsesség (prajna), a leszálló ösvény az együttérzés (karuna).

Hozzászólások lezárva.